2014. december 12., péntek

A stratégiai gondolkodás szükségessége / Need for a strategy

A gazdasági rögtönzésekkel nem az a baj, hogy ki követi el vagy hogy "unortodox". Ezekből sokak inkább erényt próbálnak kovácsolni. A baj, hogy véletlenszerűek, nem végiggondolt, egymásba illesztett megoldások, és így az egymást követő intézkedések kioltják egymás hatásait, rosszabb esetben követhetetlen kusza világot teremtenek, már rövid távon is. Azt az illúziót keltik a döntéshozóban, hogy újat, nagyszerűt alkotott, olyat, amit még senki. Valójában mások hibáit ismételjük meg, anélkül, hogy a tapasztalataikból okulnánk.



A Helyi Obszervatórium kiemelten fontosnak tartja, hogy az önkormányzatok előre végiggondolják jövőbeni tevékenységüket, rendelkezzenek jövőképpel. A stratégia alkotás nem "entellektüel varázslás", hanem felkészülés a jövőre. Kiszámíthatatlan jövő esetén ez még sokkal fontosabb, mert forgatókönyvek segítségével a jövő opcióit vizsgáljuk meg előre. Ha más jövő valósul is meg annak elemei már ismertek lesznek, az előkészületek felhasználhatóak lesznek a reakciókhoz, az alkalmazkodás, így gyorsabb, zökkenőmentesebb lehet.

Ilyen formán a nem cselekvés, a sodródás sem segít, mert aki csak végrehajt, túlélni próbál, az az örvénylő világunkban szükségszerűen megfullad. Elsüllyed.

A Magyar Urbanisztikai Tudásközponttal fogtunk össze annak érdekében, hogy az önkormányzatok gazdasági, társadalmi és műszaki tervezését, a különböző törvényi kötelezettségeit összehangoljuk, hogy az őrület, az erők szétforgácsolása helyett valódi előnyöket biztosítsunk a számukra. 

A Helyi Obszervatóriumban azért álltunk ki a programköltségvetés mellett, mert a racionálisabb gazdálkodás mellett a költségvetési tervezést összehangolja az önkormányzat gazdasági programjával, és így lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok erőforrásaikat céljaikra koncentrálják, miközben a változásokat, hatásokat folyamatosan nyomon követve azonnali beavatkozásra, módosításokra képesek.


ENGLISH:

The wrong with improvisation in economic policy is not its "unorthodox" character. Many politician even try to present it its virtue. The real problem is that these are random measures, which are not harmonized, and an effect is that one measure neutralize the effects of the other. In the worst case they generate in short term a confused world.

They can convince the decision makers that he or she did something new, he or she created a big think, something never seen before. In fact we just repeat the errors of others without learning from their experiences.

Local and Regional Institute is highlighting the importance that local governments thought out their further activities, that they should have a vision of the future. To create a strategy is not an "intellectual sorcery", but to prepare yourself to the what coming next. When future is unforeseen it is even more important while by creating scenarios prepare us to potential upcoming. If what really happens is something different, the elements of this new future will be well-known, you will be prepared to react fast and smoothly.

In this framework to not to do anything, to drift, to accomplish only what is decided by others in this constantly changing vertiginous world drive to get drowned, to go down.

We unified our forces with Hungarian Urban Knowledge Center to harmonize duties of local governments to create plans and strategies for economic, financial, social or technical developments, to make productive these duties by unifying efforts and resources instead of increasing craziness.

In local and Regional Monitoring Institute we reinforce will to introduce program budgeting because it a key to rational financial management, and it harmonize local budget with economic program. This takes possible to concentrate local resources to local objectives while monitoring its effects and chances make possible immediate adjustments.